Nagyon jó!!!!

Megnéztem ezt a morozov-fiút, Antikám. őszintén meglep, hogy bedőlsz az efféle romanizáló neorealista kultúrkatyvasznak. Képei egyike-másika oly semmitmondó pszeudo-transzcendentalizáló giccs, hogy majdnem a szakállamra hánytam tőle. Nem olvasol te titokban SíK Sándor verseket? Eddig műveltebb és választékosabb ízlésű fickónak ismertelek. Asszem jobban rajta tartom szememet a blogodon, mert a végin még végleg megront a fenti pláza-mozi-látogató-bugyi-gatya-nedvesítő, melgibzonos-zefirellis multukulti kultúrszemét. skaff

Aszem, tudom ki az a skaffi! Adtál kölcsön egy dokufilmet, abban is ott tornyosul. Sík Sándortól egy verset sem olvastam. Hogy lehet egy giccsköltő Radnóti mestere. Akkor Radnóti is giccses? Mert az tudom, hogy mestere és keresztapja volt.

Nyugi Kafa, ebből még lesz egy frankó kommentváltás! A DVD-t meg kérem vissza!

Giccsügyileg ezzel bírnék szolgálni: Fejtörő Kedves Gyerekek! A gonosz Skaff elbújt a szövegszerkesztőben, és össze-vissza borogatta Komlós Aladár bácsi szép mondatait. Olvassátok el figyelmesen a három szöveget, és hasonlítsátok össze őket. Vajon melyik lehetett az eredeti szöveg? Vajon mely szavakat csereberélte ki a gonosz Skaffi? Kellemes játékot! 1. „Mindenki tévtanítók hatása alá kerülhet, ha túlságosan tisztel olyan érzéseket, amelyeket helyzeténél fogva nem tud átélni. Ez minden korban és minden rétegben megeshetik egyesekkel. A tévtanok virulásához nem kell más, mint egy érzéskör, amelyet az „újdonság” légköre vesz körül s egy embercsoport, amely ezt az érzéskört reménytelen csodálattal bálványozza. A tévútra lépő biztos áldozata a tévtanok görögtüzes frázisainak; a szenvedélyektől és a szabad élettől elzárt nõ a nagy szenvedélyek és a szabad, pompás élet rajzának; s a felelőtlen szellemi kalandor - a felelőtlen kalandor sok mindennek. Minden korban és rétegben lehetnek egyes emberek, akiket megtévesztenek a tévtanok, de soha ennek a szellemi tévelygésnek olyan nagyszerű termelőtelepe és piaca nem volt még, mint ma. A tévtanító, amelynek fenntartó erénye kezdettől fogva az egyedi csillogás és az érvényesülési vágy volt, mindig lúdbőrző háttal és keresztet vetve gondolt az érzés és látás valóban merész kalandjaira, a mai gépvilágban pedig még jobban felkorbácsolja érzéseit, mint valaha, - csoda-e, ha imádja ama tévtanokat, amelyek egy-egy percre vagy órára elhitetik vele, hogy nagy érzéseket él át és transzcendens képekben gondolkodik? Ez a típus, szemben az igaz vallásalapítókkal, akik rendszerint fenségesen tekintenek le az általuk felváltott rétegek műveltségére és magukból teremtettek új műveltséget, nem képes többre, mint minden megelőző műveltség megtagadója lenni, minden tradicionális kultúrát kicsúfolni, - csoda-e, ha nincs hozzászokva, hogy a maga szemén át nézze a világot s egy eszme annál jobban tetszik neki, minél több abban a frivol eredetiség? Ez a fajta ember olyan világértelmezést hoz létre, amely a szellemi egyenlőtlenséget és a kizsákmányolást a teljes egyenlőség külszínében tartotja fenn, úgyhogy a szellemi valóság elleplezése mind a szellemi elnyomók, mind az elnyomottak lelki nyugalmának érdekében áll, - csoda-e, ha hirdeti azt a tévtanítást, amely nyugtalankodó lelkiismeretével elhiteti, hogy a szellemi úton gyönyörűség járni? Ó, épp elég oka van rá, hogy soha-nem-látott mennyiségben fogyassza az igaz vallásosság és törekvés olcsó pótlékait! Nem mintha ezelőtt nem lett volna tévtanítás, volt, sőt nagyobb, mint manapság, de máskor nyíltan gyakorolták, úgyhogy a tévtanok minden takargatni próbáló kísérlete lehetetlen és nevetséges lett volna. A tévtanítás csak akkor fog feleslegessé válni, ha a hirdetőikben lesz annyi önérzet, hogy vállalni merjék magukat, érzelmi kicsapongásaikkal és szellemi igaztalanságaikkal együtt.” 2. „Mindenki képmutatóvá válhat, ha túlságosan tisztel olyan érzéseket, amelyeket helyzeténél fogva nem tud átélni. Ez minden korban és minden rétegben megeshetik egyesekkel. A vallási képmutatás virulásához nem kell más, mint egy érzéskör, amelyet nagy múlt glóriája vesz körül s egy embercsoport, amely ezt az érzéskört reménytelen csodálattal bálványozza. A gyermeki lélek biztos áldozata az vallási hókuszpókuszok görögtüzes frázisainak; a szenvedélyektől és a szabad élettől elzárt nõ a nagy szenvedélyek és a szabad, pompás élet rajzának; s a vallási képmutató - a vallási képmutató sok mindennek. Minden korban és rétegben lehetnek egyes emberek, akiket elvakít a vallási képmutatás, de soha ennek az erkölcsi kategóriának olyan nagyszerű termelőtelepe és piaca nem volt még, mint ma. A vallási képmutató, amelynek fenntartó erénye kezdettől fogva a számító és óvatos szorgalom volt, mindig lúdbőrző háttal és keresztet vetve gondolt az érzés és látás merész kalandjaira, a mai gépvilágban pedig még jobban elfojtja érzéseit, mint valaha, - csoda-e, ha imádja a spirituális gagyit, amely egy-egy percre vagy órára elhiteti vele, hogy nagy érzéseket él át és traszncendens eszmékben gondolkodik? Ez a típus, szemben más típusokkal, amelyek rendszerint ellenségesen nézték az általuk felváltott rétegek műveltségét és magukból teremtettek új műveltséget, nem tudott okosabbat, mint minden megelőző műveltség utódja lenni, minden történelmi kultúrát tisztelni, - csoda-e, ha nincs hozzászokva, hogy a maga szemén át nézze a világot s egy vallási alkotás annál jobban tetszik neki, minél több abban a „hiteles” konvenció? Ez a típus olyan ideológiai berendezkedést hozott létre, amely az valláson belüli egyenlőtlenséget és a kizsákmányolást a teljes szellemi egyenlőség külszínében tartotta fenn, úgyhogy a nyomasztó valóság elleplezése mind az elnyomók, mind az elnyomottak lelki nyugalmának érdekében áll, - csoda-e, ha azonosul a vallási képmutató szerepével, amely nyugtalankodó lelkiismeretével elhiteti, hogy az általa mutatott úton gyönyörűség járni? Ó, épp elég oka van rá, hogy soha-nem-látott mennyiségben fogyassza a szellemiség olcsó pótlékait! Nem mintha ezelőtt nem lett volna hippoktarizmus, volt, sőt nagyobb, mint manapság, de máskor nyíltan gyakorolták, úgyhogy az álszentség minden takargatni próbáló kísérlete lehetetlen és nevetséges lett volna. A vallási képmutatás csak akkor fog feleslegessé válni, ha a képmutatóban lesz annyi önérzet, hogy vállalni merje magát, érzelmi szárazságával és szellemi igaztalanságaival együtt.” 3. „Mindenki giccsek hatása alá kerülhet, ha túlságosan tisztel olyan érzéseket, amelyeket helyzeténél fogva nem tud átélni. Ez minden korban és minden rétegben megeshetik egyesekkel. A giccs virulásához nem kell más, mint egy érzéskör, amelyet nagy múlt glóriája vesz körül s egy embercsoport, amely ezt az érzéskört reménytelen csodálattal bálványozza. A gyermek biztos áldozata az iskolai ünnepélyek görögtüzes frázisainak; a szenvedélyektől és a szabad élettől elzárt nõ a nagy szenvedélyek és a szabad, pompás élet rajzának; s a polgár - a polgár sok mindennek. Minden korban és rétegben lehetnek egyes emberek, akiket meghódít a giccs, de soha ennek az esztétikai kategóriának olyan nagyszerű termelőtelepe és piaca nem volt még, mint ma. A polgárság, amelynek fenntartó erénye kezdettől fogva a józan és óvatos szorgalom volt, mindig lúdbőrző háttal és keresztet vetve gondolt az érzés és látás merész kalandjaira, a mai gépvilágban pedig még jobban elfojtja érzéseit, mint valaha, - csoda-e, ha imádja a giccset, amely egy-egy percre vagy órára elhiteti vele, hogy nagy érzéseket él át és új képekben gondolkodik? Ez az osztály, szemben más osztályokkal, amelyek rendszerint ellenségesen nézték az általuk felváltott rétegek műveltségét és magukból teremtettek új műveltséget, nem tudott okosabbat, mint minden megelőző műveltség utódja lenni, minden történelmi kultúrát tisztelni, - csoda-e, ha nincs hozzászokva, hogy a maga szemén át nézze a világot s egy műalkotás annál jobban tetszik neki, minél több ebben a konvenció? Ez az osztály olyan politikai-gazdasági berendezkedést hozott létre, amely az egyenlőtlenséget és a kizsákmányolást a teljes egyenlőség külszínében tartotta fenn, úgyhogy a nyomasztó valóság elleplezése mind az elnyomók, mind az elnyomottak lelki nyugalmának érdekében áll, - csoda-e, ha szereti a giccset, amely nyugtalankodó lelkiismeretével elhiteti, hogy társadalmunkban gyönyörűség élni? Ó, ép elég oka van rá, hogy soha-nem-látott mennyiségben fogyassza a művészet olcsó pótlékait! Nem mintha ezelőtt nem lett volna osztályelnyomás, volt, sőt nagyobb, mint manapság, de máskor nyíltan gyakorolták, úgyhogy a giccs minden takargatni próbáló kísérlete lehetetlen és nevetséges lett volna. A giccs csak akkor fog feleslegessé válni, ha a polgárságban lesz annyi önérzet, hogy vállalni merje magát, érzelmi szárazságával és gazdasági igazságtalanságaival együtt.”

síksándorilag pedig ezzel: Isten lánca Nem, nem engedlek, fogom a kezed: Az Isten lánca vagyok én neked. Kötlek, magadhoz, élő kötelekkel, Komoly, virrasztó, nehéz szeretettel. A ködlő múltat, akarom, feledd, S állj meg hajnalló mélyeid felett. És nézz magadba boldog félelemmel: Isten szemével és az én szememmel. És tépd el mind a félig-fátylakat. Akarom: láss és megszeresd magad. Hogy lásd magad: ifjúnak és igaznak, Erősségnek és mosolygó vigasznak. Lásd, hogy világol a boldog titok: A zengő porta, mit Isten nyitott. Akarom: keljen új életre benned Alvó dala az építő igennek. És mosolyogd rám, édes jó barát, Az erős Isten élő mosolyát.

Ami pedig Radnótit illeti ... Nos, mindenkinek vannak gyenge pontjai. Nekem például néha ajkamra tolul egy-egy klasszikus Dermjén Rózsi szám. Aztán gyorsan ki is röhögöm magam.

Komlós Aladár még ifjú korában a Nyugatban publikált egyet a giccsről. Három tényezőt nevezett meg, amitől valami giccsé válhat: a kifejezésmód, az érztelmek és a világkép. Mindhárom banális, inkább olcsó szerinte a giccsesben. Ezt ugyan finomítja, de nem tudja teljesen ő sem egzaktul meghatározni a fogalmat. Én még inkább nem tudom. Legtöbben csak érezzük: ez giccs, de vajon mitől? Somogyi Antal a művészi eszközök meghatározó szerepét hirdette a Keresztéyn művészet történetében. A korstílust a "szerszám" határozta meg. Ha a szerszám nem rendeltetésszerűen használt, akkor az giccsé válik. Ilyen pl. a simítóvakolatos neoromán temolom gipszstukkókkal, mivel a romanika csak a kőműveskanál hátával elhúzott mészhabarcsot ismerte. Számtalan giccsdefiníciós kísérletet hozhatnék, érdekes mind az előzőekhez hasonlóan háború előtti. Én az őszintétlen művészet körül keresem a fogalmat, és ezzel beiktatok egy szubjektív elemet az alkotói és a befogadói oldalra is. Folytatom posztban, most befejezem, mert nagyon etikátlannak érzem, hogy amíg Skaff nagy elánnal dolgozik mellettem, én meg csak blogolok. Meg sok dolgom is van, de nem úszod meg!