Nem is tudom, már mit is akartam ezzel a hűség témával. Kihez hű az, aki a szerelembe szerelmes, és rájön, hogy aki ezt számára megtestesítette nem is az, akinek gondolta. Kihez hű a tibeti szerzetes, amikor nincs is istene, egyetlen célja a végleges megsemmisülés.
Vagy fordítsuk meg? Az asszonya több volt, mint testi vágy? A monostori élet több mint a nirvána semmijébe vezető célegyenes?
A családban ott a gyermek, de ott vannak a mindennapi küzdelmek. Kihívások, próbáltatások, amit, ha jól küzd le, családi boldogság a jutalma. Lehet, hogy a jó döntés után szegényen, de ha a tiszta lelkiismeret közös boldogságát képesek megélni, boldogok.
A monostorban ott a kísértés, és ott sem gond nélküli minden. Viszont az a lelki magasság, amit megél, boldoggá teheti.
Fordítsuk tovább! A boldogság önmagunkért van? Nem inkább abból fakad, amit másokért teszünk. A gyermekeinkért, a szerzetestársainkért a lámakolostoban (csupa lámaista olvassa ezt), a családunkért, barátainkért, tanítványainkért, munkatársainkért, osztálytársainkért, és mindenki folytassa a sort.
Akármilyen állapotban is leledzünk, tibeti szerzetes, lepraszigeti ápoló, bankár, rockzenész, kukaürítő, bármi is lehetek, ugyanannyi a boldogságlehetőségem. Ha az egyikben nem találom, a másikban sem lesz meg.
Ja igen: Ki emlékszik már Buddha feleségére és gyermekére. Nem tudom, ki hogy van vele, engem felháborított, mikor először olvastam történetét, hogy családját elhagyta. Nem a tizenkét évesek még kategorikus igazságérzete volt bennem, már tudom.
Viki, e-mailozd el a hökkentést! educator@freemail.hu Most sokkal veszélyesebb vizekre evezünk!
