Újra a vonalakról
Az égi vonalakról szeretnék most írni. Az égiek és a földiek ugyanis egy összefüggő rendszert alkotnak. Hogy ezt az összefüggés miben rejlik, arról majd később.
Ha éjszaka feltekintünk az égre és a felhők nem takarják és a mesterséges fények sem nyomják el, csillagok milliárdjait látjuk. A fényesebb és gyengébb csillagok látszólagos összevisszaságába az emberi fantázia hajlamos mindenféle rajzokat belelátni. Ezek a csillagképek, amelyek koronként, kultúránként változtak.
Valójában az egy csillagképhez tartozó csillagok egymással többnyire semmilyen kapcsolatban sincsenek. Az eget mi egy mélység nélküli gömbhéjnak érzékeljük, valójában egymás mögötti távolságok is vannak a csillagok között.
A csillagképek leginkább azokhoz a pszichológiai tesztekhez hasonlítanak, amelyekben alaktalan tintafoltokba látja bele a vizsgált személy a saját beállítódása szerinti dolgokat. Csak itt az adott kultúra kollektív pszichéje a vizsgálat tárgya, kideríthető belőle, hogy mi is volt gondolkodásuk központjában.
A mai csillagképnevek alapjaiban a hellenizmusból származnak, amikor a görög és a keleti kultúrák keveredése egy sajátos pogány keveréket hozott létre. A csillagászok igényei szerint később módosultak, pontosabb égi helymeghatározást tettek lehetővé.
Az égen a csillagképeken kívül még ott van a Tejút is, valamint a bolygók, akik külön vándorló mozgást végeznek a csillagok és a Tejút együttmozgásától eltérően.
Hogy jönnek ide a földi vonalak? A folytatásból kiderül.
