Na most csömörlöttem meg a blogozástól. Az hogy a blogbetyárok hölgyeket molesztálnak a nevemben, még betudható átmeneti szoftverproblémának, amig meg nem lehet oldani, hogy mondjuk az avataromat csak akkor használhassam, ha bejelentkeztem. Nem is ez a bajom. Egyszerűen kezd nem érdekelni. Munka közben ha elfáradok, nem a blogra való átkapcsolásban találom meg a pihenést, inkább kimegyek az udvarra. Aranyosak, szépek a blogok, de talán én égtem ki, de nem érdekelnek már annyira. Ez kölcsönös, mert az én blogjaim sem a blogolról látogattak. Ipoly atya lapjáról, a katolikus.lap.hu-ról és egyéb helyekről sokkal többen jönnek. Csak ők meg alkalmi látogatók, nem érdemes miattuk egy-egy hosszabb sorozatot elindítani. Már a fgadalmamat sem kell tartani az Antiblogra, megfontolondó, hogy blogozzam-e tovább.
Szóval blogol.hu-sok, szeretlek Titeket, de én más úton járok. Nekem reggelente még az sem dől el, eszem-e aznap, nemhogy recepteket gyüjtsek. Az én családom is más jellegű, minthogy hasonló élményekről számoljak be. Naponta annyi és annyiféle emberrel találkozom, bejárok nagyvárost, kisfalut és szegénytelepet, filozófiai doktorokkal diskurzálok, és kamaszlányokat beszélek le az abortuszról, szóval minden történik velem, ami itt a blogolon nem lehet téma. Hát nem tudom, talán abbahagyom, talán nem. Titeket blogolosok megszerettelek, de nekem ez a világ szimpla. Szerettem volna az Antiblogra is egy tágabb vitapartner-kört, de azt sem itt kell keresni. Érthető is, nem kerül mindenki naponta olyan helyzetekbe, hogy a lét alapkérdéseit kell folyamatosan erősítenie magában.
Hát ez van
