Az észrevétlenül lopakodó új globális etika

Árulkodó kifejezések

Az új etika többek közt egy újfajta nyelvezetben válik felismerhetõvé, amely ma a médiától az iskolákig, a kultúrától a törvényhozásig mindenütt visszhangzik. Íme néhány példa: konszenzus, diszkriminációmentesség, sokféleség, másság, szabadság, párbeszéd, életminõség, a választás joga, tudatos döntés, gender, egyenlõség elve, partnerség, átláthatóság, kulturális ráhangolás, holisztikus, konzultáció, befogadás, nõi/gyermeki/reproduktív jogok, szexuális orientáció, biztonságos abortusz, vesztes nél­küli megoldás, szekuláris spiritualitás, békére nevelés stb. E szóhasználatban az örök értékekre utaló szavak mellett bõven találunk ártalmatlannak tûnõ, de könnyen átértelmezhetõ kifejezéseket is.

Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy az új nyelvezetbõl hiányoznak olyan, sajá­tosan a zsidó-keresztény hagyományhoz tartozó szavak, mint például igazság, erkölcsiség, lelkiismeret, ész, szív, szüzesség, tisz­taság, férj, feleség, apa, anya, szolgálat, tekintély, igazsá­g, törvény, hit, remény, szenvedés, bûn, barát, ellenség stb.

Megfigyelhetõ a fogalmak csúsztatása is. Manapaság tekintély helyett egyéni autonómiáról és jogokról hallunk, házastársak helyett partne­rekrõl, boldogság helyett életminõségrõl, család helyett a család különbözõ formáiról, iden­titás helyett sokféleségrõl, többségi szavazás helyett konszenzusról, kiállás helyett párbeszédrõl, egyetemes értékek helyett globális etikáról stb.

Szavakból – cselekvési normák

Az új fogalmak nem maradtak pusztán nyelvi jelenségek, hanem mára – szinte észrevétlenül – meghatározó, sõt kötelezõ cselekvési elvekké váltak a politikában, a törvényhozásban, az igazságszolgáltatásban, a kultúrában, az egyészségügyben, az oktatásban, vagyis az élet minden területén (pl. a diszkriminációmentesség elve tiltja, hogy ma bárki bûnnek merje nevezni a homoszexuális viselkedést). Noha legtöbbjük törvényileg még nem kötelezõ, az új etika hatékonyabban diktál, mint a nemzetközi törvények.

Az új nyelvezet megalkotói tudatosan kerülték a fogalmak jelentésének pontos meghatározását. Az ürügy az volt, hogy a meghatározás elvenné az egyéni értelmezés szabadságát, a valós cél azonban stratégiai és manipulatív: lehetõvé tenni a legellentmondóbb értelmezéseket is. A reproduktív egészség fogalma például éppúgy jelentheti az anyaságot, mint a fogamzásgátlást vagy az abortuszt, az önkéntes sterilizációt, a mesterséges megtermékenyítést, vagy bármely, szexualitással kapcsolatos viselkedést.

Hogyan ment végbe e „lopakodó” kulturális forradalom?

A nemzeti szint fölött és alatt, a demokratikusan választott nemzeti kormányok megkerülésével: az ENSZ és a vele együttmûködõ nem kormányzati szervezetek összefogásával. A hidegháború után, amikor a multinacionális vállalatok pénzügyi és gazda­sági hatalma ugrásszerûen nõtt, a nemzetállamoké pedig csökkent, az ENSZ a globális kormányzat stratégiai központjává tette magát. „Egyetemes morális tekintélyével” kívánta el­lensúlyozni a piac globális gazdasági erejét, és ehhez globális etika kialakítását tûzte ki célul. „Szakértõinek” közremûködésével 1990-tõl kormány­közi konferenciákon dolgozta ki és hat év alatt megteremtette az új világrendet. Hatékony segítséget kapott a vele azonos szemléletû, a kormányokkal egyenlõ partnernek tekintett (!) nem kormányzati szervezetektõl, amelyeket tévesen civilnek is neveznek, noha olykor csupán egy-egy radikális kisebbség érdekcsoportjai.

Eszmei háttér

A globális etika a posztmodernitásba illeszkedik, amely alapvetõen tagadja az objektív igazságot és valóságot. Úgy véli, minden normát és struktúrát tetszés szerint le lehet bontani és újra lehet építeni – sõt a „felszabadítás” jegyében meg is követeli a struktúrák lebontását (a társadalmi és kulturális hagyományok, a vallási törvények, de még a természeti adottságok, pl. férfi-nõ különbözõségének felszámolását is).

A posztmodernitás legfõbb, irányadó értéke a választás szabadsága. E parttalan szabadság jegyében az ember számára a rossz választásának jogát is megköveteli (abortusz, homoszexualitás, „szabad szerelem”, eutanázia, tekintély és hierarchia elvetése stb). A posztmodern etika ezzel – erõszakosan, globális normatív tekintélyt követelve – a termé­szettörvény és az isteni kinyilatkoztatás fölé helyezi magát.

A relativizmus diktatúrája

A választás posztmodern etikája a hierarchiák felszámolásával di­csekszik, ám eközben az értékek új hierarchiáját hozza létre, XVI. Benedek pápa kifejezésével a relativizmus dik­tatúráját. A relativizmus diktatúrá­jában emberségünk és hitünk radikális lebontását erõltetik ránk finom módszerességgel, kulturális átformálás által. A re­lativizmus álarcot visel, de uralkodó és romboló.

A korábbi diktatúrák hangosak, erõszakosak, központosítottak, leigázóak, megfélemlítõek. A relativizmus diktatúrája halk, rejtett, intézményeken belüli, „barátságos”, decentralizált, globális. Stratégiája lágy, alulról felfelé irányuló, nemhivatalos, belsõ. A relativizmus diktatúrájának végeredménye az ember és a természet lebontása, valamint az aposztázia terjesztése a világban, különösen a fejlõdõ országokban.

Mit tehet ebben a helyzetben a keresztény ember?

A múlt ideologikus rendszereihez hasonlóan a globális etika vége is az lesz, hogy lebontja saját magát. Mivel tele van belsõ ellent­mondásokkal, nem fenntartható. Nem valószínû azonban, hogy a globális ci­vilizáció önmagától visszatér a józan észhez és a hagyományos értékekhez. Az új kultúrát tehát evangelizálnunk kell.

Ennek során nagyon fontos a tisztánlátás, mert könnyû összetéveszteni a globális etika jelszavait és értékeit az egyház társadalmi tanításával. Az új etikában szereplõ „egyenlõség elve” nem ugyanaz, mint az igazságosság zsidó-keresztény fogalma; más a „tudatosság- és érzé­kenységnövelés”, mint a lelkiismeret erkölcsi és teológiai nevelése; más a „nõk egyenlõ esélyhez juttatása”, mint férfi és nõ egyenlõ méltósága, a „pozitívan élni” fogalma nem ugyanaz, mint a teológiai remény fogalma;  a kényszerû „szabad választás” más, mint a krisztusi szabadság; az „emberi jogok, jogosultságok, diszkriminációmentesség” egészen más, mint Isten irgalmas szeretetének örömhíre. Fontos, hogy észrevegyük: a kétféle logika két külön irányba vezet. Világosan el kell választanunk a globális etikát a hiteles keresztény humanizmustól.

Nem vehetünk részt olyan kétértelmû programokban, amelyeket a globális etika ügynökei irányítanak. Szavainkban pedig ügyelnünk kell, nehogy az új fogalmak elfoglalják az evangelizáció helyét: a mi feladatunk az evangelizáció, nem pedig az, hogy emberi jogokról és fenntarthatóságról beszéljünk. Vajon nem az „üdvös­ség fokozatos szekularizációjáról” óvott II. János Pál pápa a Redemptoris Missio kezdetû enciklikájában? Fontos, hogy az új etika homályos fogalmaival kapcsolatban mindig világossá tegyük, mi külön­bözteti meg ezeket az Egyház szociális tanításától és az evangéliumtól, másként hallgatóink elbizonytalanodnak és hitük is meggyengülhet. Novo millennio ineunte kezdetû enciklikájában II. János Pál pápa arra hív bennünket, hogy Krisztustól induljunk el. A jelen helyzetben ez az újrain­dulás a feladatunk.

Összefoglalónk Marguerite A. Peeters: Új globális etika: kihívások az Egyház számára c. tanulmánya alapján készült (kiadta: a Magyar Katolikus Családegyesület). A szerzõ a brüsszeli székhelyû lnstitute for Intercultural Dialogue Dynamics igazgatója.

Ménesi Krisztina/Magyar Kurír

Kép: laboringinthelord.com