Tényleg létezik az élet elleni összeesküvés?
Mi az abortusz?
A mûvi abortusz, bárhogyan hajtják végre, egy ember megfontolt és közvetlen megölése életének kezdeti szakaszában, a fogantatás és a születés közötti idõben. Akit megölnek, olyan ember, aki jelentkezik az életre, olyan ártatlan, hogy ártatlanabbat el sem lehet képzelni. Annyira tehetetlen, hogy még egy újszülött nyöszörgésének védekezõ jeleitõl is meg van fosztva. (58)
Hogyan válhatott mégis elfogadottá a magzatok megölése a közgondolkodásban, a szokásokban, sõt a törvényhozásban?
Ez az erkölcsi érzék nagyon veszedelmes válságának jele: az érzék egyre képtelenebbé válik a jó és rossz megkülönböztetésére még az élet alapvetõ értékei tekintetében is. Épp az abortusz esetében figyelhetõ meg egy kétértelmû szóhasználat terjedése – pl. 'terhességmegszakítás' –, mely el akarja kendõzni igazi természetét és csökkenteni akarja a súlyát a közvélemény elõtt. E nyelvi jelenség maga is jó mutatója a lelkiismeretek eltompulásának. (58)
Kiket fog Isten felelõsségre vonni a magzatok megöléséért?
– Az anyát. Olykor éppen õ dönti el és kéri magzata meggyilkolását, vagy maga hajtja végre. Gyakran nem pusztán önzésbõl akar megszabadulni magzatától, hanem más értékeket akar menteni (egészségét, a család életszínvonalát stb.) Mindez azonban soha nem igazolhatja egy ártatlan emberi élet szándékos kioltását. (58)
– Az apát és más családtagokat, akik közvetlenül vagy közvetve abortuszra késztették az asszonyt.
– Az orvosokat, ápolókat. „Felelõsek lehetnek az orvosok és az ápoló személyzet is, akik a halál szolgálatába állítják az élet szolgálatára kapott tudásukat.”
– Az abortuszt végrehajtó egészségügyi intézmények vezetõit abban a mértékben, amennyiben a dolog tõlük függ.
– A törvényhozókat, akik indítványozzák vagy megszavazzák az abortuszt engedélyezõ törvényeket, valamint akiknek gondoskodnia kellett volna (és nem tették meg) a sokgyermekes és anyagi nehézségekkel küszködõ családokat megfelelõen támogató család- és szociális politikáról.
– Mindazokat, akik a nemi szabadosságot és az anyaságot lekicsinylõ szellemet terjesztik.
– Az abortuszt támogató és terjesztõ nemzetközi intézményeket, alapítványokat és társaságokat. (59)
Mi az egyház álláspontja az embrionális kutatásokkal kapcsolatban?
A Szentírás és a keresztény hagyomány szerint az emberi élet szent és sérthetetlen minden pillanatában, születése elõtt is; rá is érvényes Isten „ne ölj” parancsa. „Az is ember, aki születni készül” – írja Tertullianus. (61) Ezért az emberi embrión végzett beavatkozások kizárólag akkor megengedettek, ha tiszteletben tartják az embrió életét és épségét, és nem jelentenek számára aránytalan kockázatot, s céljuk a gyógyítás, egészségi állapotának javítása vagy életbenmaradásának biztosítása. Viszont az emberi embrió vagy magzat kísérleti vagy biológiai anyagként való használata bûncselekmény, hiszen ártatlan emberi lény megölése, még ha más javára történik is, minden körülmények között elfogadhatatlan. (63)
Tényleg összeesküvés állhat a világon terjedõ halál kultúrája mögött?
Az élet elleni fenyegetések nem csökkennek, hanem rendkívül nagy méreteket öltenek. Tudományos módszerekkel és rendszeresen programozott fenyegetésekrõl van szó. Objektív „élet elleni összeesküvéssel” állunk szemben. Úgy tûnik, ennek nemzetközi intézmények is részesei, melyek hivatalból bátorítanak és programoznak kampányokat a fogamzásgátlás, a sterilizáció és az abortusz terjesztésére. A tömegtájékoztató eszközök pedig gyakran bûntársak ebben az összeesküvésben, mert elhitetik a közvéleménnyel, hogy az a kultúra, mely a fogamzásgátláshoz, a sterilizációhoz, az abortuszhoz és az eutanáziához folyamodik, a szabadság megszerzésének és a fejlõdésnek a jele. (17)
Ma kulturális, társadalmi és politikai szinten egyre szélesebb körökben terjed az említett, élet elleni bûncselekmények olyan fölfogása, hogy azok az egyéni szabadság törvényes, jogos megnyilvánulásai. Meglepõ ellentmondás, hogy ma, amikor meghirdetik a személy sérthetetlen jogait, az élethez való jogot gyakorlatilag eltiporják, különösen az emberi lét legtitokzatosabb pillanataiban, a születéskor és a halálban. E támadások frontális fenyegetést jelentenek az emberi jogok egész kultúrájára nézve. (18)
Mit tehet a pap és a hétköznapi keresztény ember a halál kultúrájával szemben, az élet kultúrájának megvalósulásáért?
Azzal kell kezdenünk, hogy a keresztény közösségeken belül megújítjuk az élet kultúráját. Gyakran még az aktív hívõk is szakadást látnak a hit és annak az életre vonatkozó etikai követelményei között, s így erkölcsi szubjektivizmusba és elfogadhatatlan cselekvésre jutnak. Õszintén meg kell kérdeznünk önmagunkat, hogy az életnek milyen kultúrája terjedt el ma egyházmegyéink családjaiban, közösségeiben, és meg kell határoznunk, milyen lépéseket kell tennünk az élet szolgálatára, annak teljes igazsága szerint. (95)
Ugyanakkor elõ kell mozdítanunk a párbeszédet mindenkivel, a nem keresztényekkel is. Az elsõ és alapvetõ lépés az erkölcsi lelkiismeret formálása: annak hirdetése, hogy minden emberi élet páratlan és sérthetetlen érték. (95-96)
Fontos feladata van ebben a családnak, a tanítóknak, a nevelõknek. A fiatalokat segíteni kell, hogy igaz tartalmában és bensõ összefüggésében tudják megélni a nemiséget és a szeretetet. A hiteles nevelésnek magában kell foglalnia a tisztaságra nevelést is. A házastársakat pedig felelõs nemzésre kell tanítani, megismertetve velük a születésszabályozás természetes módszereit. (97)
Sokat tehetnek az élet kultúrájáért az értelmiségiek, az egyetemek, a bioetikai intézetek. Nagy a felelõssége a tömegtájékoztató eszközök munkatársainak: az élet nemes, értékes példáit, tanúságtételeit kell bemutatniuk, tisztelettel felmutatva a szeretet és a nemiség értékeit. A valóság ábrázolásakor kerülniük kell mindent, ami sugallja vagy növeli az élet iránti közömbösséget, megvetést vagy elutasítást. (98)
Sürgetõ feladat a lelkiismeretek általános mozgósítása és a közös etikai erõfeszítés, hogy mozgásba lendüljön az életet szolgáló nagy stratégia. (95) Erõfeszítéseink közepette a Krisztusba vetett bizalom erõsít és lelkesít bennünket, aki tudja, hogy a mennyek országához hasonlóan az élet Evangéliuma is növekvõben van és bõséges termést hoz. (100)
Az Evangelium vitae kezdetû enciklika teljes szövege itt olvasható.
Ménesi Krisztina/Magyar Kurír
A két bíró a brit diszkriminációellenes törvényekre hivatkozva hozta meg határozatát, amelyben leszögezik: „Nagy-Britannia nem teokrácia, hanem szekuláris állam. ...Az, hogy valaki vallásos meggyõzõdés alapján él – bármennyire hitelesen és bármennyire régi vagy tiszteletreméltó vallás követõjeként – önmagában sohasem mentheti fel a hívõt a világi törvény hatálya alól.”